Kategóriák Ki kicsoda

23 okt

Peyer Károly

Peyer Károly (Városlőd, 1881. május 9.–New York, 1956. október 25.) szociáldemokrata politikus, a kommunisták ellenfele, 1917-től a Szociáldemokrata Párt egyik vezetője, a Peidl-kormányban belügyminiszter, 1927-1944 a Szakszervezeti Tanács titkára. 1945 után a kommunisták fokozatosan háttérbe szorítják, majd 1947-ben emigrációba kényszerítik.

23 okt

Parragi György

Parragi György (1902–1963) újságíró, politikus, 1938 és 1944 között a Magyar Nemzet című napilap munkatársa; élesen bírálja a nyilasokat és a németbarát külpolitikát. 1944-ben a Független Kisgazdapárt tagja, a német megszállás után a Gestapo letartóztatja, Mauthausenbe deportálják. 1945 után ismét újságíró.

23 okt

Pásztóy Ámon

Pásztóy Ámon, dr. (Vöckönd, 1892. október 17.–Bp., 1949. augusztus 10.) nyugalmazott miniszteri tanácsos. 1920-tól a Belügyminisztérium Közbiztonsági osztályán a határrendészeti ügyek előadója, 1931-től a KEOKH helyettes vezetője, 1938. július 1-jétől 1941. július 1-jéig vezetője, majd a BM VII. Közbiztonsági osztály vezetője; 1944 júniusában nyugdíjazzák, 1944 novemberében a nyilasok letartóztatják, Sopronkőhidára szállítják. Vajna Gábor 1945 februárjában

23 okt

Németh László

Németh László (Nagybánya, 1901. április 18.–Bp., 1975. március 3.) magyar író, drámaíró, publicista. Orvosi tanulmányokat folytat, eleinte a Nyugatban publikál, majd saját folyóiratot alapít Tanú címmel. Politikai-filozófiai nézeteit sajátos magyar nacionalizmus, az ún. harmadik utas (nem tőkés és nem szocialista) elképzelés jellemzi. A két világháború között népszerűek a „sziget”, a „kert-Magyarország” megteremtését, a „minőség forradalmát”

23 okt

Ney Károly

Ney Károly, dr. (Bácsszentiván, 1906. november 6.–Bécs, 1989. szeptember 29.) ügyvéd, tartalékos huszár főhadnagy, a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) első titkára. 1944-ben a Waffen-SS tagja, százados. 1944. október 20-án megszervezi a ~ harccsoportot a Waffen SS-en belül, később ezred-, majd dandárparancsnok. A világháború végén SS-Obersturmbannführer, a háború után emigrál.

23 okt

Nyiszli Miklós

Nyiszli Miklós nagyváradi illetőségű magyar orvos. Németországban folytat egyetemi tanulmányokat. Patológiai gyakorlatot a boroszlói Törvényszéki Orvostani Intézetben folytat. 1944 májusában az aknaszlatinai gettóból deportálják, 29-én érkezik Auschwitz-Birkenauba, ahol A-8450 számot tetoválják karjára. Két héttel később áthelyezik Birkenauba, ahol a Sonderkommando orvosa lesz, Josef Mengele pedig maga mellé veszi boncolóorvosnak. Az október 7-i Sonderkommando-lázadás kevés túlélőinek

23 okt

Oberg, Karl Albrecht

Oberg, Karl Albrecht (Hamburg, 1897. január 27.–1965. június 3.) SS-Obergruppenführer (1944. augusztus). Az I. világháborúban a nyugati fronton szolgál, az Első és Másodosztályú Vaskereszt kitüntetés birtokosa. 1932-ben Reinhard Heydrich beveszi az SD-be, egyik legközelebbi munkatársává válik. 1939 januárjában Zwickauban rendőrfőparancsnok, 1941 januárjától Radomban SS és rendőrfőparancsnok. Részt vesz zsidók és lengyel munkások lemészárlásában. 1942. május

23 okt

Ohlendorf, Otto

Ohlendorf, Otto (Hoheneggelsen bei Hildesheim, 1907. február 4.–Landsberg am Lech, 1951. június 7.) SS-Gruppenführer (1944. november). Jogi és közgazdasági tanulmányokat folytat a lipcsei és a göttingeni egyetemen, 1925-ben lép az NSDAP-be, 1926-ban az SS-be. 1933 októberétől a kieli Világgazdasági Intézetben dolgozik. 1936-tól az SD gazdasági tanácsadója, 1939-től 1945-ig az RSHA III. részlegének vezetője. Az Einsatzgruppe

23 okt

Olchváry-Milviusz Attila

Olchváry-Milviusz Attila (Bp., 1894. január 14.–Montreal, 1954. november 10.) csendőr vezérőrnagy; 1940 novemberében a pécsi csendőr osztály parancsnoka, 1940 novemberétől 1941. június 13-ig a kolozsvári IX. csendőrkerület szatmári osztályának parancsnoka, 1942. augusztus 1-jétől 1944. március 1-jéig a magyar királyi csendőrtiszti tanfolyam parancsnoka, 1943 májusától egyszersmind a Tábori Rendészet főnöke is.

23 okt

Oshima, Hiroshi

Oshima, Hiroshi hivatásos diplomata, tábornok, az 1930-as években előbb berlini japán katonai attasé, majd a világháború idején követ.