Kunder Antal (Nagykároly, 1900. január 17.–Rio de Janeiro, Brazília, 1968. december 4.) gépészmérnök, politikus, 1935-től a külkereskedelmi hivatal kormánybiztosa, 1936–1938 között elnöke. 1939-től országgyűlési képviselő, 1938 szeptemberétől 1939 októberéig, majd 1944. március 22-től 1944. augusztus 7-ig kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter. A népbíróság életfogytiglani kényszermunkára ítéli, 1956-ban kiszabadul.

Kvaternik, Slavko (1878–1947) tábornok, usztasa politikus. Az I. világháború idején a zágrábi 25. honvéd gyalogezred őrnagya. Ante Pavelić híve, követi vezérét az olaszországi emigrációba. 1941. április 6-án visszatér Zágrábba, a horvát állam honvédelmi minisztere; 1943-ban összevész Pavelić-tyel, Szlovákiába menekül. 1945 után kiadják Jugoszláviának, halálra ítélik, kivégzik.

Láday István (Dicsőszentmárton, 1897. április 15.–?) csendőr ezredes, Vajna Gábor barátja, a nyilas hatalomátvétel után belügyi államtitkár. A népbíróság kötél általi halálra ítéli, kivégzik.

Lakatos Géza (Bp., 1890. április 30.–Adelaide, Ausztrália, 1967. május 21.) hivatásos katonatiszt, 1928-tól 1934-ig prágai katonai attasé, 1940. március 1-jétől a 2. magyar hadsereg vezérkari főnöke, 1941. augusztus 1-jétől a VIII. hadtest parancsnoka, 1941. november 1-jétől altábornagy, 1943. május 1-jén a Magyar Megszálló Erők parancsnoka, 1944. április 1-jétől az 1. magyar hadsereg parancsnoka, május 15-én

Lambert, Raymond-Raoul (Párizs, 1894–Auschwitz, 1943) újságíró, az 1930-as években a L’Univers Israélite szerkesztője, segíti a Németországból menekülni kényszerülő zsidókat. 1941-ben az UGIF (Union générale des israélites de France – Franciaországi Izraeliták Általános Szövetsége) egyik legfontosabb vezetője, 1942-ben a deportálások idején erőteljesen tiltakozik a francia hatóságoknál, de a legalitás talajáról egészen 1943 elejéig, a Marseille-ben élő

Langlet, Valdemar, dr. (Lerbo, Svédország, 1872–1960) a Pázmány Péter Tudományegyetem svéd nyelvi lektora, 1944-ben a Svéd Vöröskereszt budapesti képviselője, a zsidómentő akciók egyik irányítója. A Yad Vashem 1965-ben a Világ Igaza kitüntetésben részesíti.

László (Laucsek) Dezső (Lovászpatona, 1893. július 23.–Bp., 1949. június 8.) hivatásos katonatiszt, 1941-től a Hadiakadémia parancsnoka, 1943-tól altábornagy, 1944. május 8-tól a vezérkari főnök helyettese. Jelentős a szerepe az október 15-i kiugrási kísérlet meghiúsításában. 1944. november 1-jétől vezérezredes. A nyilas hatalomátvétel után az 1. hadsereg parancsnoka. A háború után a népbíróság halálra ítéli, ezt később

Laval, Pierre (1883–Párizs, 1945. október 15.) francia jogász, szocialista, majd németbarát politikus. A francia hadsereg összeomlása után Henri Philippe Pétain kormányában miniszterelnök-helyettes. Pétain decemberben lemondásra kényszeríti, majd 1942 áprilisában miniszterelnökké nevezi ki; egyben betölti a belügyminiszteri, a külügyminiszteri és a tájékoztatásügyi miniszteri posztot is. A háború után bíróság elé állítják, halálra ítélik, kivégzik.

Lázár Károly (Zsebely, 1890. október 20.–Bp., 1968. április 7.) hivatásos katonatiszt, 1935. július 20-tól a lovas testőrség parancsnoka, majd 1936-tól a testőrség parancsnoka. 1942. október 1-jétől vezérőrnagy, 1944. szeptember 1-jétől altábornagy. Fegyveresen száll szembe a nyilas hatalomátvétellel, október 17-én Mauthausenbe hurcolják, majd 1945. január 10-től Sopronkőhidán raboskodik. Május 5-én kiszabadul, június 21-én hazatér, a Honvédelmi

Liebehenschel, Arthur (Posen, ma Poznań, Lengyelország, 1901. november 25.–Krakkó, 1948. január 24.) SS-Obersturmbannführer (1941. január 30.); 1932-ben lép be az NSDAP-be és az SS-be, 1934-ben a Halálfejes Egységek tagja, 1937 nyarától a Halálfejes Egységek vezérkaránál szolgál. 1940-től a koncentrációs táborok felügyeleti részlegének vezérkari főnöke, majd az SS WVHA D/1 központi iroda vezetője. 1943. november 10-től