Intézményi

01 aug

Pályázat ügyvezető igazgatói állás betöltésére

Benyújtási határidő: 2011. július 31. A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet a közalapítvány Alapító Okiratában megjelölt feladatok ellátására ügyvezető igazgatói állás betöltésére három éves, határozott idejű kinevezéssel. Feltételek: – szakirányú tudományos fokozat, – a holokauszt hosszú távú kutatása és oktatása, – legalább 5 éves szakirányú intézményi gyakorlat, – a magyarországi és

27 júl

Anette Lantos látogatása a Holokauszt Emlékközpontban

Dátum: 2011. július 1. Tom Lantos özvegye, aki a férje nevét viselő intézet ünnepélyes megnyitójára érkezett Budapestre, két leánya és unokái kíséretében, péntek délután látogatást tett a Holokauszt Emlékközpontban. A vendéget Prof. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója fogadta Dr. Botos János igazgatóhelyettes, Vámos György, a Carl Lutz Alapítvány elnöke, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete

27 jún

Nagyváradi művészeti barangolások

Ingyenes interaktív múzeumpedagógiai foglalkozásokat szervezünk 13-18 éves iskolai csoportok számára az „Éhe a Szépnek…”– nagyváradi művészsorsok a két világháború között című képzőművészeti kiállításunkhoz kapcsolódóan. A résztvevők bepillantást nyerhetnek a múlt század eleji Várad festőiskoláinak, irodalmi és kávéházi életének nyüzsgő világába.  Az általános bevezetőt követően a diákok rövid feladatlappal, önállóan fedezik fel a kiállítást, majd érdeklődésüknek megfelelően

27 jún

Múzeumok Éjszakája a Szombat beköszöntéig a Bét – Élijahuban

Páva utcai Zsinagógánk 2011. június 24-én, pénteken az Emlékközpont múzeumi programjához egy izraeli fotókiállítással, közös tanulással, és nyilvános, bárki által látogatható Istentisztelettel járul hozzá. Mindenkit szeretettel várunk: 18 órától közös tanulásra az imaházunkban a zsidóságról; 19 órától a Szombat fogadására, istentiszteletünkre, ahol a „Korach” hetiszakaszról is tanulunk. Programjaink és istentiszteleteink nyilvánosak.   Kérjük a férfiakat,

06 jún

Elhunyt Szenes Iván a NÜB örökös tiszteletbeli elnöke

Őszinte megrendüléssel értesültünk róla, hogy meghalt dr. Szenes Iván (1927-2011) történész, kandidátus, a „NÜB” (Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete) örökös tiszteletbeli elnöke. Hamvasztás utáni búcsúztatása az Óbudai Temető kis-ravatalozójában, 2011. június 6. (hétfő) 9:00 órakor kezdődik. Szenes Iván 1927-ben született Mihályházán, baloldali tevékenységéért elítélték, így lett a Sátoraljaújhelyi fegyház fogja, majd a börtönlázadás résztvevője. 1944-ben a

10 máj

Auschwitz Album vándorkiállításunk Egerben

Auschwitz Album vándorkiállításunknak 2011. április 27 – 2011. május 11. között Egerben, az Agria Park Bevásárlóközpont adott otthont. Egerből 1944. május 15-én 1620 személyt deportáltak, akikre ezzel a kiállítással is emlékezni kívántak a szervezők. Az eseményt Szőke István, a bevásárlóközpont igazgatója nyitotta meg, majd az érdeklődők az egri zsidóság és a holocaust történetéről hallhattak tájékoztatót.

21 ápr

Kaleidoszkóp találkozó – beszámoló

A 2011. április 9-én megrendezett Kaleidoszkóp országos pedagógus- és diáktalálkozóra az ország mintegy húsz iskolájának diákjai  készítettek holokauszt tárgyú plakátokat, melyeket maguk mutattak be a megnyitón. A találkozón az Eichmann-perről és a kamenyec-podolszkiji deportálásról szóló évfordulós szakmai előadásokkal, módszertani bemutatóval, az időszaki képzőművészeti kiállítás megtekintésével emlékeztek a magyar vészkorszakra. A találkozóról Pető Szilvia készített beszámolót.

21 ápr

Emlékeztünk, emlékeztettünk – emléknap a Páva utcában

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján közel kétszázan vettek részt a Holokauszt Emlékközpont Páva utcai megemlékezésén. Ormos Mária emlékbeszéde és az eseményről készített fotók megtalálhatók honlapunkon. A megemlékezőket már fél kettőtől az Ady Endre Gimnázium diákjai fogadták az áldozatok nevének felolvasásával és emlékmécsesekkel. Az intézmény megnyitása óta ritkán látott tömeg várta az emlékbeszédet mondó Ormos Mária

02 márc

“Történelem a mának” – Anne Frank kiállításunk Egerben

A Holokauszt Emlékközpont vándorkiállításának, az Anne Frank “Történelem a mának” című tárlatnak az egri Sancta Maria Gimnázium díszterme ad otthont 2011 februárjában.       Megnyitó: 2011. február 1., kedd, 11.30 óra Cím: 3300 Eger, Kossuth Lajos u. 8. Köszöntőt mond: Saárossy Kinga, Eger Megyei Jogú Város alpolgármestere Székely Gábor, a Holocaust Közalapítvány kuratóriumának elnöke

23 febr

Auschwitz Album vándorkiállításunk Dombóváron

2011. február 14-18 között kerül megrendezésre Dombóváron a Holokauszt Emlékközpont valamint Dombóvár Város Önkormányzata szervezésében az Auschwitz Album című fotókiállítás. A Dombóvári Művelődési Házban bemutatásra kerülő fotókat eredetileg az Auschwitzban szolgálatot teljesítő SS tisztek készítették és a láger felszabadítása után Jákob Lili túlélő lelt rájuk. Mivel családja nem élte túl a tábori megpróbáltatásokat, mint utolsó