Az a település, ahol élünk, dolgozunk, tanulunk, ügyeinket intézzük, tele van múltunk emlékeivel, dicső és feledhető események látható és láthatatlan lenyomatával. Induljunk el és fedezzük fel ebben az évben is városunkat, falunkat, ismerjük meg múltunkat, emlékezzünk a 71 évvel ezelőtt történtekre! A Holokauszt Emlékközpont, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola, a Raoul Wallenberg Egyesület ebben
A „Hazai embermentők a vészkorszakban” esszéíró pályázat célja az volt, hogy a főiskolán illetve egyetemen tanuló korosztály a magyar holokauszt történetét egy-egy kiemelkedő személyiség életén, sorsán keresztül mélyebben és személyesebben ismerje meg, illetve mutassa be. Fontos eleme volt a kiírásnak, hogy a dolgozat megírása során ne csupán a szakirodalomra, hanem levéltári forrásokra, családi dokumentumokra is
A művészetek és a holokauszt viszonyát elemző számos könyv és tanulmány szerzője, a leideni egyetem irodalomprofesszora, Dr. Ernst van Alphen osztja meg gondolatait 2014. november 27-én a Holokauszt Emlékközpontban. Kutatásai a modern és posztmodern irodalomra – és annak a képzőművészettel mutatott kapcsolódásaira – összpontosítanak. Ezen belül is külön figyelmet szentel a holokauszt irodalmi és képzőművészeti
Jan Karski (1914-2000) – a II. világháború alatt a lengyel földalatti állam futára, aki kétszer is járt a varsói gettóban, valamint bejutott egy, a náci Németország által elfoglalt Lengyelországban működő náci haláltáborba. Szemtanúságának beszámolója, azonnali beavatkozást sürgető felhívása, amelyet 1942-ben juttatott el W. Churchillnek és F. D. Rooseveltnek sajnos nem talált meghallgatásra. Lengyelország és az
Az Európai Holokauszt-kutatási Infrastruktúra (EHRI) nemzetközi levéltári projekt műhelykonferenciát rendezett 2014. november 6-án a Holokauszt Emlékközpontban. A rendezvény együttműködő partnerei a Magyar Országos Levéltár és a Holland Háborús Dokumentációs Központ (NIOD) voltak. A workshop célja a projekt eddigi eredményeinek ismertetése és a további feladatok megvitatása volt, különös tekintettel a közép- és kelet-európai országokra. Az
Szitás Bernadett „Versfalakon innen és túl” című tárlata nyílik 2014. november 09-én, vasárnap, délután 16 órakor a zsinagóga galériájában. Az alkotó 2012-ben a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végzett, pályadíjakkal elismert festőművész, aki 2005 óta rendszeres kiállító, már több egyéni tárlattal is bemutatkozott a közönségnek. Jelenlegi kiállítása Radnóti utolsó verseit tartalmazó Bori noteszának költeményein keresztül, keletkezésük
2014. január 27., hétfő (MTI) – Soha sehol sem szabad egyetlen lépést sem engedni az emberi szabadságjogokból, az emberek egyenlőségéből és a jogvédelemből – hangsúlyozta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából tartott rendezvényen, hétfőn Budapesten, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. Az eseményen felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök
Hogyan dolgozzák fel a különböző nemzetek a múlt eseményeit, különösen, ha azok összetettek és nyomasztóak? Milyen tényezők befolyásolják az emlékezés és a felejtés folyamatát és mechanizmusát? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ az a moszkvai konferencia, amelyet a Szaharov Központ szervez2014. október 18-án és 19-én A múlt feldolgozása címmel. Hogyan dolgozzák fel a különböző
A Batthyányak évszázadokon keresztül jelentős tényezői voltak a magyar történelemnek. A család számos nagyságot adott az országnak, többek között Batthyány I. Ádám dunántúli főkapitányt, Batthyány Lajos Ernő nádort, a hercegi címet megszerző Batthyány Károly tábornagyot, Batthyány Fülöp mecénást, Batthyány Lajos első felelős miniszterelnököt és a boldoggá avatott szemorvost, Dr. Batthyány-Strattmann Lászlót. A Holokauszt Emlékközpontban 2014.
Szeretettel várjuk minden gyöngyösi és környékbéli barátunkat 2014. október 07-én az Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába az Auschwitz Album, Róluk, Nekünk, Nélkülük című kiállítás megnyitójára. A kiállítást kiegészítő helytörténeti tabló megtalálható a facebook oldalunkon: http://goo.gl/ydHuPY