2012. november 22-én a Moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központban emlékestet rendeztek Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából. A vendégeket dr. Baranyi András, a központ igazgatója köszöntötte, majd Íjgyártó István moszkvai magyar nagykövet nyitotta meg rendezvényt, méltatva Wallenberg, a humánum lovagja embermentő tevékenységét. Szlov Olga, az izraeli nagykövetség első beosztottja felszólalásában az erkölcsi tanulságok
A november 26 és december 1 között Németországban, Nürnbergben megrendezett egyhetes Wallenberg szemináriumon hazánkat pécsi, tatabányai és budapesti diákcsoportok képviselték. Olyan csapatok utazhattak ide, akik a Wallenberg-emlékév kapcsán megrendezett országos történelemversenyen dobogós helyet értek el. Képgaléria>> A diákok német családoknál laktak, s a szemináriumi hét során német és izraeli diákokkal dolgoztak együtt. A nemzetközi csapatoknak
2012.november 27-én Oviedoban „Raoul Wallenberg és Ángel Sanz Briz az emberi helytállás példaképei” címmel tartottak megemlékezést a Wallenberg emlékév alkalmából. A spanyol város Auditóriumában az oviedoi önkormányzat valamint a helyi zsidó közösségek (Caminos de Sefarad és az Asztúriai Zsidók Közössége) illetve gijóni tiszteletbeli konzul, Tóth Vilmos közreműködésének köszönhetően valósult meg a program. Magyarország spanyolországi nagykövetségét
2012. december 3-án az Egyesült Államok, Svédország és Magyarország nagykövetsége közös rendezésében Osló legszebb kilátást kínáló pontján, a svéd tulajdonban álló Voksenaasen Központban került sor a Wallenberg 100. születésnapjára emlékező konferenciára. A megnyitó beszédet Olle Wästberg, a svéd Külügyminisztérium Wallenberg-emlékévének irányítója tartotta. A Központ igazgatójának moderálása mellett Lajos Attila, a Malmői Egyetem kolozsvári születésű tanára,
2012. november 21. (MTI/HDKE) A tudományos tanácskozást a Fórum Kisebbségkutató Intézet rendezte a Raoul Wallenberg Emlékbizottság támogatásával a svéd diplomata születésének centenáriuma alkalmából. A Holokauszt Emlékközpont képviseletében a konferencián előadást tartott Prof. Dr. Szita Szabolcs, igazgató, Dr. Botos János igazgatóhelyettes és Dr. Salamon Pál levéltáros. A konferenciát megelőzően Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, továbbá
A Magyar–Német Fórum 22. közgyűlését 2012. november 8-9-én rendezték meg Berlinben. A kétnapos tanácskozáson több mint negyven politikus, tudós és gazdasági szakember szólalt fel, köztük a magyar és német külügyminiszter mellett intézményünk igazgatója. Az 1991-ben, az akkori két kormányfő, Antall József és Helmut Kohl kezdeményezésére alapított Magyar–Német Fórum közgyűlésének idei témái az európai önazonosság átalakulása
A Jákim Stúdió Színházi Társaság a napokban mutatja be a Lévai Jenő Raoul Wallenbergről szóló dokumentumkönyve alapján készült, Rejtett világosság című színdarabot. A dokudráma részben valós, részben fiktív szereplőkkel ábrázolja 1944–45 valóságának egy szeletét, s igyekszik hiteles képet adni arról az emberfeletti munkáról, amit a svéd diplomata Magyarországon a világháború közepette, több tízezer üldözött zsidó
Két évtizedes hányattatás után elkészült a nemzetiszocializmus idején meggyilkolt európai szintik és romák emlékműve Berlinben. Az alkotást október 23-án avatta fel Angela Merkel német kancellár. A német kormány 1992-ben kötelezte el magát a náci uralom alatt Európában meggyilkolt szintik és romák előtt méltó módon tisztelgő nemzeti emlékmű létrehozására. Az építkezés 2004-ben kezdődött, és a projektet
Pauline Rockman OAM, a melbourne-i Zsidó Holokauszt Központ elnöke és Sue Hampel, a MONASH Egyetem Holokauszt és Genocídium Tanulmányok kutatója látogatott 2012. november 7-én intézményünkbe. A vendégeket Szita Szabolcs professzor, intézményünk vezetője és Botos János igazgatóhelyettes fogadta. Az állandó kiállítás megtekintését követő beszélgetésen a vendégek bemutatták e távoli ország holokauszt központját, főbb kutatási területeit, ismertették
A Kossuth Rádió Hely című műsora több adásban is az embermentő svéd diplomata, Raoul Wallenberg személyét és embermentő tevékenységét mutatta be. Farkas Erika szerkesztő videó interjújában Szita Szabolcs professzort, intézményünk igazgatóját, egyben Wallenberg életének kutatóját kérdezte tucatnyi budapesti helyszínen az 1944-45-ben történtekről. I.rész: II. rész: A Hely című műsort 2012. október 31-én hallhatták a Kossuth