Enciklopédia

Az Enciklopédia rovatban a holokauszt európai és magyarországi történetéhez kapcsolódó legfontosabb fogalmak, személyek és helyszínek rövid ismertetője olvasható valamint elérhető a magyarországi zsidóság történetével, elsősorban a magyar holokauszttal kapcsolatos korabeli jogszabályok teljes szövege. Az itt található tartalmakat és hivatkozásokat folyamatosan frissítjük, bővítjük.

Bohr, Niels

Ki kicsoda

Bohr, Niels (1885–1962) dán fizikus, Nobel-díjas (1922), az atomkutatás egyik legnagyobb hatású tudósa. 1943-ban Dániából Svédországba menekül, innen az Egyesült Államokba utazik, ahol részt vesz az atombomba kifejlesztésében. 1944-ben azt javasolja Franklin D. Rooseveltnek, hogy a Szovjetuniót is vonják be az atomenergia felhasználásának nemzetközi ellenőrzésébe. Winston Leonard Churchill biztonsági kockázatot lát ~ javaslatában, mivel az

Bonczos Miklós

Ki kicsoda

Bonczos Miklós (Nagyszalonta, Bihar vármegye, 1897. szeptember 16.–Buenos Aires, 1971. augusztus ?) hivatásos katonatiszt, majd ügyvéd, megyei tiszti főügyész, főispán; 1938. december 14-től 1942. július 14-ig országos árvízvédelmi és menekültügyi kormánybiztos, belügyi államtitkár; 1942. július 14–től 1944. augusztus 7-ig igazságügyi államtitkár; 1944. augusztus 7–től 1944. október 12-ig belügyminiszter.

Bormann, ł

Ki kicsoda

Bormann, ł (Halberstadt, 1900. június 17.–Berlin, 1945. május?) Adolf Hitler titkára, egyik legközelebbi munkatársa. A gimnáziumot (Hitlerhez hasonlóan) nem fejezi be, az I. világháborúban tüzérként szolgál. Rudolf Hösszel együtt mint a szélsőjobboldali, paramilitáris Szabadcsapatok (Freikorps) tagja, részt vesz egy árulónak tartott személy meggyilkolásában; egyévi börtönre ítélik. Szabadulása után (1925) csatlakozik az NSDAP-hez. 1927-ben már Thüringia

Buber-Neumann

Ki kicsoda

Buber-Neumann, Margaret német kommunista, Heinz Neumann (1902–1937) hivatásos forradalmárnak, a Német Kommunista Párt egyik vezetőjének élettársa. Férje letartóztatása után a GULAG-ra kerül, 1940-ben több száz társával együtt kiadják a náciknak, öt évet tölt a ravensbrücki koncentrációs táborban.

Buchinger Manó

Ki kicsoda

Buchinger Manó (Nyitra, 1875. május 15.–Bp., 1953. augusztus 18.) könyvkötő szakmunkás, szociáldemokrata, 1899-ben a Szakszervezeti Tanács Végrehajtó Bizottság tagja, 1905-ben a Szociáldemokrata Párt központi titkára. A kommunisták ellenfele, ellenzi az 1919-es pártegyesítést és a Tanácsköztársaságot is. 1920 és 1930 között Bécsben él emigrációban, 1931-től 1939-ig képviselő. A II. világháború idején háttérbe szorul, 1944-ben a Gestapo

Budapesti Mentőbizottság (Vaada)

Fogalom

A Vaada (Vaadat ha’ Ezra ve’ha’Hatzalah), magyar nevén Budapesti Segélyező és Mentőbizottság (röviden Mentőbizottság) hivatalosan 1943 januárjában alakult a szomszédos országok üldözött zsidóinak segítése céljából. Tevékenységüket már 1942-ben megkezdték. Tagjai voltak Komoly Ottó elnök, Kasztner Rezső elnökhelyettes, Brand Jenő (Joel) és felesége, Hansi, Schweiger Mózes (Moshe), Rosenberg Moshe, Springmann Sámuel, Szilágyi Ernő és mások.

Budinszky László

Ki kicsoda

Budinszky László, dr. (Bp., 1895. október 25.–Bp., 1946. március 9.) ügyvéd, nyilas országgyűlési képviselő (Rétság, Nógrád vármegye, 1939–1945), a Magyar Ügyvédek Nemzeti Egyesületének vezetőségi tagja. 1940. november 30-tól a Nyilaskeresztes Párt Munkarend vezetője, Szálasi Ferenc kormányában igazságügyi miniszter. Népbíróság elé állítják, halálra ítélik, kivégzik.

Buócz Béla

Ki kicsoda

Buócz Béla, dr. (Nagyszentmiklós, 1887. október 2.–Szeged, 1946. május 1.) 1944-ben, a német megszállás után szegedi rendőrfőkapitány-helyettesként olyan kreatívan hajtja végre a zsidóellenes intézkedéseket, hogy május 19-én Horthy Miklós a magyar királyi rendőrség vidéki főkapitányává nevezi ki. A háború után letartóztatják, a szegedi városi közkórházban hal meg.

Burkus Ferenc

Ki kicsoda

Burkus Ferenc (Rugonfalva, 1900. augusztus 8.–Bp., 1946. május 17.) géplakatos, nyilas tömeggyilkos. A népbíróság és a NOT halálra ítéli, kivégzik.

Burzio, Giuseppe

Ki kicsoda

Burzio, Giuseppe (Cambiano, 1901. január 21.–Róma, 1966. február 10.) a II. világháború idején pozsonyi, 1946. május 2-től bogotai, 1950. december 18-tól kubai pápai nuncius. 1940-től a Római Kúrián szolgált.