Visser, Lodewijk Ernst

Ki kicsoda

Visser, Lodewijk Ernst (1871–1942) holland jogász, 1915-től a Legfelsőbb Bíróság tagja, 1939-től elnöke.

A II. világháború előtt részt vesz zsidó segélyszervezetek munkájában, menekülők segélyezésében. 1940-ben, amikor menesztik állásából az összes holland zsidót, a Legfelsőbb Bíróság 12:5 arányban szavazza meg ~ eltávolítását. 1940 decemberétől a Joodse Coordinatiecomissie (Zsidó Koordinációs Bizottság) elnöke; kezdetben élesen bírálja David Cohent és Abraham Asschert a hatóságokkal szembeni, szerinte túlságosan engedelmes politikájuk miatt. ~ szilárdan hisz abban, hogy a holland hatóságoknak kötelességük megvédeni zsidó, vagy zsidónak minősített állampolgárokat is. Amikor megtudja, hogy zsidó fiatalokat Mauthausenbe deportálnak, szenvedélyes hangú tiltakozásokat juttat el a holland hatóságokhoz. Levélben figyelmeztetik, hogy hagyjon föl a tiltakozásokkal, különben ő is koncentrációs táborba kerülhet. A figyelmeztető levél kézhezvétele után három nappal szívrohamban meghal.