Enciklopédia

Az Enciklopédia rovatban a holokauszt európai és magyarországi történetéhez kapcsolódó legfontosabb fogalmak, személyek és helyszínek rövid ismertetője olvasható valamint elérhető a magyarországi zsidóság történetével, elsősorban a magyar holokauszttal kapcsolatos korabeli jogszabályok teljes szövege. Az itt található tartalmakat és hivatkozásokat folyamatosan frissítjük, bővítjük.

Czerniaków, Adam

Ki kicsoda

Czerniaków, Adam (Varsó, 1880. november 30.–Varsó, 1942. július 23.) vegyészmérnök, a drezdai egyetemen tanul, technikai és pedagógiai művek, és egy (nem publikált) verseskötet szerzője. 1927-től 1934-ig a varsói Önkormányzati Tanács tagja. 1939. október 4-től a varsói Zsidó Tanács vezetője. Miközben a háború előtti zsidó vezetőség tagjainak többsége elmenekül az országból, ~ hitsorsosaival marad. Vezetése alatt

Czapik Gyula

Ki kicsoda

Czapik Gyula, dr. (Szeged, 1887. december 3.–Bp., 1956. április 25.) 1910-ben pappá szentelik, 1929-től nagyváradi kanonok, 1939-től veszprémi megyéspüspök, 1943-tól egri érsek, a Felsőház tagja. A világháború után az egyház működésének folyamatossága érdekében együttműködik a kommunista hatalommal, aktív résztvevője a hazai és a nemzetközi békemozgalomnak. Tagja az Országos Béketanácsnak és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának

Cuza, Alexandru C.

Ki kicsoda

Cuza, Alexandru C. (1857–1946) a Iaşi Egyetem politikai gazdaságtan tanára; 1909-ben megalapítja a Nemzeti Demokrata Pártot, javasolja valamennyi idegen kiutasítását Romániából; így akarja elérni, hogy a parasztság, amely szerinte zsidó uralom alatt él, felszabaduljon. Elveti a kapitalizmust, a liberalizmust és a demokráciát, ezeket a judaista kultúra termékének tekinti. 1923-ban megalapítja a Keresztény Védelmi Ligát, amelynek

Csopey Dénes

Ki kicsoda

Csopey Dénes (Bp., 1907. december 18.–?) diplomata, 1939–1940 folyamán a berlini követségen szolgál, majd a brassói konzulátus vezetője. 1941-től 1944-ig a külügyminiszter titkárságának vezetője, 1944. március 22-től a Külügyminisztérium Politikai osztályának vezetője. A Nyilas Külügyminisztériumban II. osztályú követségi tanácsos, az I. Politikai Főcsoport b. Politikai osztályának vezetője.

csillagos ház

Fogalom

Zsidók részére kényszerlakóhelyül kijelölt házak Budapesten 1944 júniusa és decembere között. A vidéki települések többségétől eltérően itt eleinte nem zárt gettóba kényszerítették a zsidókat, hanem mintegy kétezer, sárga csillaggal megjelölt lakóépületet jelöltek ki számukra. 1944 november végén-december elején lakóikat a nyilas kormány az ekkor létesített pesti „nagy” gettóba, illetve az ún. „nemzetközi” gettóba költöztette át.

Csia Sándor

Ki kicsoda

Csia Sándor, dr. (Hegybánya, 1894–Bp., 1946. március 19.) közlekedési tisztviselő, politikus, 1933-tól Szálasi Ferenc híve, barátja, közeli munkatársa. 1935-ben a Nemzet Akaratának Pártja egyik megalapítója, 1939-től 1944-ig országgyűlési képviselő (Nyilaskeresztes Párt, Pilishegyvidéki körzet), a nyilas hatalomátvétel után a háromtagú nyilas kormányzótanács tagja. A népbíróság háborús bűnösként halálra ítéli, kivégzik.

csendőrség

Fogalom

Magyarországon francia mintára 1881-ben létrehozott rendfenntartó alakulat, fő feladata a bűnüldözés és a rend fenntartása volt a falvakban és a tanyavilágban (a városokban a rendőrség volt illetékes). A Horthy-korszakban az erőteljes nacionalista ideológiai tréningnek és válogatásnak köszönhetően a rendszert feltétel nélkül kiszolgáló elit alakulattá vált. 1944-ben kulcsszerepet játszott a magyar zsidók deportálásában.

Csatay Lajos

Ki kicsoda

Csatay Lajos (Arad, 1886. augusztus 1.–Bp., 1944. november 18.) hivatásos katonatiszt, honvédelmi miniszter. 1941. május 1-jétől altábornagy, 1941–1942 folyamán a pécsi (IV.) hadtest parancsnoka, 1943. február 1-jétől vezérezredes, a 3. hadsereg parancsnoka. 1943. június 12-én nevezik ki honvédelmi miniszterré. Egészen a nyilas puccsig tölti be ezt a posztot, akkor letartóztatják, a Budapesti Honvéd Gyógyfürdő Kórházban

Csáky István

Ki kicsoda

Csáky István, gróf (Segesvár, 1894. július 18.–Bp., 1941. január 27.) diplomata, 1935-től 1938-ig a külügyminiszteri kabinet vezetője, 1938. december 17-től haláláig külügyminiszter.

Daladier, Edouard

Ki kicsoda

Daladier, Edouard (Carpentras, 1884. június 18.–Párizs, 1970. október 10.) francia politikus, 1911-től parlamenti képviselő (Radikális Párt), 1924-től különféle miniszteri posztokat tölt be. 1936-ban Léon Blum népfront-kormányában honvédelmi miniszter, 1938 áprilisától miniszterelnök, a megbékítési politika híve, a Csehszlovákiát feldaraboló müncheni egyezmény egyik aláírója. 1940 márciusában Paul Reynaud kormányában ismét honvédelmi miniszter. Franciaország összeomlása után Marokkóba menekül,