Enciklopédia

Az Enciklopédia rovatban a holokauszt európai és magyarországi történetéhez kapcsolódó legfontosabb fogalmak, személyek és helyszínek rövid ismertetője olvasható valamint elérhető a magyarországi zsidóság történetével, elsősorban a magyar holokauszttal kapcsolatos korabeli jogszabályok teljes szövege. Az itt található tartalmakat és hivatkozásokat folyamatosan frissítjük, bővítjük.

Tildy Zoltán

Ki kicsoda

Tildy Zoltán (Losonc, 1889. november 18.–Bp., 1961. augusztus 3.) református lelkész, kisgazdapárti politikus, a Független Kisgazdapárt egyik megalapítója, 1936 és 1944 között országgyűlési képviselő (4. Békés vármegye 1. Békési kerület). 1945-től a párt elnöke. 1945 novemberétől 1946 februárjáig miniszterelnök, 1946 és 1948 között köztársasági elnök. Vejét koholt vádakkal perbe fogják; lemond, 1956-ig házi őrizetben tartják.

tijul

Fogalom

Héber szó, jelentése ’kirándulás’; Magyarország német megszállása után a cionista ellenállók zsidók százait mentették/szöktették át a magyar–román és a magyar–szlovák határon, ennek az akciónak a fedőneve volt a tijul.

Thilo, Heinz

Ki kicsoda

Thilo, Heinz (1911–Hohenelbe, 1945. május?/Berlin, 1947. október?) 1942 őszétől orvos Auschwitzban, 1944 végén áthelyezik Gross-Rosenbe.

Thierry Herbert

Ki kicsoda

Thierry Herbert, dr., báró (Trieszt, 1901. február 10.–Bp., 1984. január 1.) diplomata, 1939-ben I. osztálytitkár, 1940–1942 folyamán a Külügyminisztérium Politikai osztályán dolgozik, 1943–1944-ban ankarai követségi tanácsos.

Thierack, Otto Georg

Ki kicsoda

Thierack, Otto Georg (Würzen, Szászország, 1889. áprlisi 19.–Neumünster, 1946. november 22.) jogász, náci igazságügyi miniszter, Marburgban és Lipcsében végzi a jogi egyetemet, az I. világháborúban hadnagyként szolgál. 1932-től az NSDAP tagja, 1933-tól Szászország igazságügyi minisztere, 1936 és 1942 között Berlinben a népbíróság elnöke, a Birodalom ellenségeit rögtönítélő bírósága a fellebbezés jogának biztosítása nélkül ítéli el.

Thadden, Eberhardt von

Ki kicsoda

Thadden, Eberhardt von (1909–1964) német diplomata, a Külügyminisztérium Innland II (Belföld) munkatársa. 1933-tól az NSDAP, 1936-tól az SS tagja, 1937-től a Külügyminisztériumban dolgozik. 1941–1942 folyamán a keleti fronton harcol, megsebesül, 1942-ben Athénban diplomata, 1943 áprilisától Martin Luther utóda az Innland II. osztály élén. 1944-ben komoly szerepet játszik a magyar zsidók deportálásának megszervezésében. 1950-ben vizsgálatot indítanak

Terboven, Josef

Ki kicsoda

Terboven, Josef (Essen, 1898. május 23.–Oslo, 1945. május 11.) SA-Obergruppenführer. Az I. világháború végén hadnagy, 1923-ban a müncheni „sörpuccs” résztvevője, 1930-tól az NSDAP parlamenti képviselője. 1935-ben a Rajna-vidék Oberpräsidentje, 1940. április 24-től Norvégia Reichskommissarja. Brutális megszállási politikáját Adolf Hitler igen nagyra értékeli. A háború végén öngyilkos lesz.

Teleki Pál

Ki kicsoda

Teleki Pál, gróf (Bp., 1879. november 1.–Bp., 1941. április 3.) földrajztudós, miniszterelnök, 1919-ben a bécsi Antibolsevista Comité egyik megszervezője, 1920-ban külügyminiszter, majd 1921. április 14-ig miniszterelnök. 1938-ban vallás- és közoktatásügyi miniszter, majd 1939–1941 folyamán ismét miniszterelnök. Első miniszterelnöksége idején fogadja el a Nemzetgyűlés a numerus clausus törvényt, majd előkészíti a második és a harmadik zsidótörvényt.

Teleki Mihály

Ki kicsoda

Teleki Mihály, gróf (Bp., 1896. április 20.–London, 1991. augusztus 20.) földbirtokos, 1935-től az Országos Mezőgazdasági Kamara alelnöke, földművelési miniszter (1938. november 15.–1940. december 30.). A német megszállás után a Magyar Élet Pártja elnöke, 1945-től emigrációban él.

Tardini, Domenico

Ki kicsoda

Tardini, Domenico (Róma, 1888. február 29.–Róma, 1961. július 30.) 1937-től római apostoli protonotárius, Különleges Egyházi Ügyekért felelős bíboros államtitkár a Vatikánban. XII. Piusz egyik legközelebbi munkatársa.