Az Enciklopédia rovatban a holokauszt európai és magyarországi történetéhez kapcsolódó legfontosabb fogalmak, személyek és helyszínek rövid ismertetője olvasható valamint elérhető a magyarországi zsidóság történetével, elsősorban a magyar holokauszttal kapcsolatos korabeli jogszabályok teljes szövege. Az itt található tartalmakat és hivatkozásokat folyamatosan frissítjük, bővítjük.

Jungerth-Arnóthy Mihály

Ki kicsoda

Jungerth-Arnóthy Mihály (Bácsordas, 1883. március 13.–Bp., 1957. szeptember 11.) diplomata, 1923 és 1933 között a balti államokban és Finnországban vezette a magyar követségeket. 1933–1935 folyamán ankarai, 1935-től 1939-ig moszkvai, majd 1944 tavaszáig szófiai követ. 1944. április 6-tól a külügyminiszter (Sztójay Döme) állandó helyettese, 1945-ben nyugállományba helyezik.

József Ágost

Ki kicsoda

József Ágost, főherceg (Alcsút, 1872. szeptember 9.–Rain bei Straubing, 1962. július 6.) a Habsburg család Magyarországon élő, ún. nádori ágának leszármazottja („József főherceg”), hivatalos címén királyi herceg. 1927-től a Felsőház tagja, 1944. november 4-én részt vesz Szálasi Ferenc eskütételén, 1945-ben Bajorországban telepedik le.

Jordan, Fritz

Ki kicsoda

Jordan, Fritz (?–Szovjetunió, 1942) SA-tiszt, 1941–1942 folyamán a kovnói német közigazgatás zsidóügyi vezetője; 1942 elején összekülönbözik hivatali főnökével, a frontra küldik, ahol elesik.

Joint

Fogalom

American Jewish Joint Distribution Committee. 1914-ben az I. világháború zsidó áldozatainak támogatására alapított amerikai zsidó szolidaritási szervezet. A második világháború idején jelentős részt vállalt az üldözött zsidók érdekében indított akciókban, majd a hazatért deportáltak segélyezésében. Magyarországon 1953-ig működött, ekkor kitiltották az országból.

Jodl, Alfred

Ki kicsoda

Jodl, Alfred (Würzburg, 1890. május 10.–Nürnberg, 1946. október 16.), német tábornok, az Oberkommando der Wehrmacht (OKW – Véderő Főparancsnoksága) vezérkari főnöke 1939 és 1945 között. Az I. világháború idején hivatásos katona, 1919-ben századosként kerül a vezérkarhoz. 1923-tól ismeri Adolf Hitlert. 1935-től a vezérkar háborús tervosztályán szolgál, 1939 áprilisában a Wehrmacht vezérkari főnöke, Hitler és Wilhelm

Jó Pásztor Bizottság

Fogalom

A Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje Jó Pásztor Missziói Albizottsága 1942 nyarán Éliás József református lelkész vezetésével alakult a protestáns hitre áttért zsidók gyámolítására.

jiddis

Fogalom

A középkorban német nyelvterületen kialakult, germán eredetű nyelv, a holokauszt előtt Kelet- és Közép-Európában élő zsidók többségének anyanyelve.

Jeckeln, Friedrich

Ki kicsoda

Jeckeln, Friedrich (Hornberg, 1895–Riga, 1946. február 3.) SS-Obergruppenführer, az 1920-as években csatlakozik az NSDAP-hez, 1941-től a déli frontszakasz SS és rendőri erők parancsnoka (Höherer SS und Polizeiführer), egységei mészárolnak le Kamenyec-Podolszkijnál több mint 23 000, köztük legalább 16 000 Magyarországról deportált zsidót. ~ személyesen irányítja a Babij Jar-i mészárlást, valamint a rovnói és dnyepropetrovszki tömeggyilkosságokat.

Jaross Andor

Ki kicsoda

Jaross Andor (Csehi, 1896. május 23.–Bp., 1946. április 11.) szlovákiai, majd magyarországi szélsőjobboldali politikus. 1935-től a prágai képviselőház tagja, 1936-tól a Felvidéki Egyesült Magyar Párt elnöke. A Felvidék egy részének visszacsatolása után (1938–1940) Teleki Pál kormányában a felvidéki ügyek tárca nélküli minisztere. 1940 októberében Imrédy Bélával megalapítja a Magyar Megújulás Pártját. 1944. március 22-től augusztus

Jurcsek Béla

Ki kicsoda

Jurcsek Béla (Tiszatarján, 1893. augusztus 30.–Kitzbühel, Ausztria, 1945. április ?) földművelési minisztériumi államtitkár; Sztójay Döme, illetve Lakatos Géza kormányában földművelési miniszter, a Közellátási Minisztérium vezetője, okleveles gazda, uradalmi jószágigazgató. A Közellátási Hivatal államtitkára (1942. július 14–1944. március 22.), közellátásügyi tárca nélküli miniszter (1944. március 22–1944. október 16.); nyilas közellátási miniszter. 1945 áprilisában öngyilkos lesz.