Az Enciklopédia rovatban a holokauszt európai és magyarországi történetéhez kapcsolódó legfontosabb fogalmak, személyek és helyszínek rövid ismertetője olvasható valamint elérhető a magyarországi zsidóság történetével, elsősorban a magyar holokauszttal kapcsolatos korabeli jogszabályok teljes szövege. Az itt található tartalmakat és hivatkozásokat folyamatosan frissítjük, bővítjük.
Ki kicsoda
Mester Miklós (1906–1989) közíró, politikus, 1939–1940 folyamán a Magyar Élet Pártja, 1940-től 1944-ig a Magyar Megújulás Pártja országgyűlési képviselője, 1944 áprilisa és októbere között a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára. Szorosan együttműködik a cionista ellenállókkal, elsősorban Komoly Ottóval, sokat tesz több neves zsidó művész megmentése érdekében.
Ki kicsoda
Mihály, I. (Sinaia, 1921. október 25.–) Románia utolsó királya, Hohenzollern-Sigmaringen, II. Károly fia. Először 1927-ben kerül trónra, kiskorúsága miatt háromtagú régenstanács gyakorolja az uralkodói jogokat. 1930-tól apja uralkodik, akit 1940. szeptember 6-án Ion Antonescu lemondat. A fiatal király 1944. augusztus 23-ig csak reprezentál, a tényleges hatalmat a Conducator gyakorolja. 1944. szeptember 12-én Moszkvában megkötik a
Ki kicsoda
Miklós Béla, dálnoki (Bp., 1890. június 11.–Bp., 1948. november 21.) vezérezredes, miniszterelnök. 1933 és 1936 között berlini katonai attasé, 1941. március 1-jétől az I. gyorshadtest parancsnoka; 1942. november 11-től a kormányzó főhadsegédje, a katonai iroda vezetője; 1944. július 1-jétől az 1. hadsereg parancsnoka. 1944. október 15-e után szűkebb törzsével átáll a Vörös Hadsereghez. A Debrecenben
Ki kicsoda
Mocsáry Dániel (Bocsárlapujtő, 1898–?) földbirtokos, jobboldali politikus, 1935-től 1939-ig kormánypárti országgyűlési képviselő, 1939. február 3-a után a Magyar Élet Pártja elnöke. 1944-ben a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, a miniszter állandó helyettese. 1943–1945 folyamán a Felsőház tagja (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye választottja), a népbíróság négyévi börtönre ítéli.
Ki kicsoda
Mohay (Mohaupt) Gyula, dr. (Nagyszentmiklós, 1894. szeptember 15.–?) ügyvéd, tisztviselő. 1921 és 1944 között a Földhitelintézetek Országos Szövetségének tisztviselője, 1939-től a Nyilaskeresztes Párt tagja, Budapest törvényhatósági bizottságában a párt csoportvezetője, 1944. október 15-ig a Legfőbb Pártfegyelmi Bizottság elnöke; a nyilas puccs után a főváros főpolgármestere. A népbíróság és a NOT halálra ítéli, az igazságügyi miniszter
Ki kicsoda
Mónus Illés (Balta, Oroszország, 1886. március 8.–Bp., 1944. november 2.) szociáldemokrata, a kommunisták ellenfele, 1927-től a Szociáldemokrata Párt vezetőségi tagja. A német megszállás után a Gestapo letartóztatja, de sikerül megszöknie; a nyilas puccs után elfogják, agyonlövik.
Fogalom
Magyar Országos Véderő Egyesület. A Horthy-korszak legnagyobb bajtársi egyesülete, szélsőjobboldali, antiszemita tömegszervezet. 1918. november 30-án alakították leszerelő tisztek. Az alapító tagok között volt Gömbös Gyula és Zsilinszky Endre is. A szervezet 1919. január 19-én megtartott gyűlésén Gömböst a szervezet elnökévé választották. Ezt követően erőteljes jobbratolódás figyelhető meg a MOVE irányvonalában.
Ki kicsoda
Müller, Heinrich (München, 1901. április 28.–?) SS-Gruppenführer, 1935 és 1945 között (hivatalosan 1939-től) a Gestapo tényleges vezetője. A háború végén eltűnik.
Ki kicsoda
Munkácsi Ernő (1896–1950) a Pesti Izraelita Hitközség, majd a Zsidó Tanács főtitkára, 1934 és 1942 között a Magyar Zsidó Múzeum igazgatója.