Az Enciklopédia rovatban a holokauszt európai és magyarországi történetéhez kapcsolódó legfontosabb fogalmak, személyek és helyszínek rövid ismertetője olvasható valamint elérhető a magyarországi zsidóság történetével, elsősorban a magyar holokauszttal kapcsolatos korabeli jogszabályok teljes szövege. Az itt található tartalmakat és hivatkozásokat folyamatosan frissítjük, bővítjük.

Gusztáv Adolf, V.

Ki kicsoda

Gusztáv Adolf, V. (Stockholm, 1858. június 16.–Stockholm, 1950. október 29.) 1907-től haláláig svéd király. 1943-ban komoly szerepe van abban, hogy Svédország megnyitja határait a Dániából menekülő zsidók előtt. 1944. június 30-án táviratban tiltakozik Horthy Miklós kormányzónál a zsidók deportálása ellen és támogatja a budapesti svéd követség zsidómentő akcióit.

gyermekotthonok

Fogalom

1944 őszén a Nemzetközi Vöröskereszt két osztályt alapított Budapesten gyermekek gondozására. A cionista Komoly Ottó vezette „A” osztály a deportált vagy munkaszolgálatra hurcolt zsidó szülők gyermekei számára felállított otthonokat irányította, a „B” osztálynak pedig a zsidó származású keresztény gyermekek gondozása volt a feladata. Ez utóbbi vezetője dr. Sztehlo Gábor evangélikus lelkész lett, aki gyermekmentő akciója során

Györki Imre

Ki kicsoda

Györki Imre (Kürtöspuszta, 1886–Bp., 1958. április 25.) ügyvéd, 1922 és 1939 között szociáldemokrata képviselő. A háború után a Peyer Károly köréhez tartozó antikommunista csoport tagja, 1950-től 1955-ig koholt vádak alapján bebörtönzik, szabadulása után nem folytat közéleti tevékenységet.

gyűjtőtábor

Fogalom

Ideiglenes táborok, ahová a deportálásra szánt áldozatokat összegyűjtötték, közvetlenül elszállításuk előtt.