Enciklopédia

Az Enciklopédia rovatban a holokauszt európai és magyarországi történetéhez kapcsolódó legfontosabb fogalmak, személyek és helyszínek rövid ismertetője olvasható valamint elérhető a magyarországi zsidóság történetével, elsősorban a magyar holokauszttal kapcsolatos korabeli jogszabályok teljes szövege. Az itt található tartalmakat és hivatkozásokat folyamatosan frissítjük, bővítjük.

Tildy Zoltán

Ki kicsoda

Tildy Zoltán (Losonc, 1889. november 18.–Bp., 1961. augusztus 3.) református lelkész, kisgazdapárti politikus, a Független Kisgazdapárt egyik megalapítója, 1936 és 1944 között országgyűlési képviselő (4. Békés vármegye 1. Békési kerület). 1945-től a párt elnöke. 1945 novemberétől 1946 februárjáig miniszterelnök, 1946 és 1948 között köztársasági elnök. Vejét koholt vádakkal perbe fogják; lemond, 1956-ig házi őrizetben tartják.

Tiso, Josef

Ki kicsoda

Tiso, Josef (Velka Bytča, 1887. október 13.–Bratislava, 1947. április 18.) katolikus pap, szlovák politikus, államelnök. 1918-ban a Szlovák Néppárt egyik megalapítója, 1925-ben prágai parlamenti képviselő, 1927–1928-ban csehszlovák egészségügyi miniszter. A müncheni egyezmény után az autonóm Szlovákia elnöke (1938. október 6-tól). Amikor a csehszlovák kormány 1939. március 10-én leváltja, Szlovákiát német védelem alá helyezi, és március

Tito, Joszip Broz

Ki kicsoda

Tito, Joszip Broz (Kumrovec, Horvátország, 1892. május 25.–Ljubljana, 1980. május 4.), kommunista pártvezető, jugoszláv marsall. 1920-ban a Jugoszláv Kommunista Párt egyik alapítója, 1928-tól 1934-ig börtönben van. Szabadlábra helyezése után Moszkvába emigrál, részt vesz a spanyol polgárháborúban. A II. világháború kitörése előtt visszatér Jugoszláviába, 1941-ben a németellenes partizánmozgalom vezére. A felszabadulás után miniszterelnök, 1953-tól államelnök. 1948-ban

Todt, Fritz

Ki kicsoda

Todt, Fritz (Pforzheim, Baden, 1891. szeptember 4.–Rastenburg, Kelet-Poroszország, 1942. február 8.) mérnök, a német hadiipar egyik irányítója, 1922-től az NSDAP tagja, 1931-ben az SS egyik vezetője, 1933-tól az autópálya-építési program irányítója. A róla elnevezett szervezett kényszermunkások tömegeit alkalmazza erődítési, hadiipari célokra. 1940-től fegyverkezési és hadiipari miniszter, egyebek mellett ő irányítja az Atlanti Fal építését is.

Toldi/y Árpád

Ki kicsoda

Toldi/y Árpád (Kiskőrös, 1898–?) csendőrtiszt, 1938-tól őrnagy, a tiszti tanfolyamok felügyelője. 1942-től a Belügyminisztérium VI. b. csendőrségi osztályának munkatársa, 1943-tól ezredes, az újjászervezett XX. osztály helyettes vezetője. 1944. április 26-tól Fejér vármegye és Székesfehérvár főispánja. 1944 előtti okmányaiban még „i”-vel írja vezetéknevét. Meggyőződéses antiszemita és nyilasbarát, nagy szigorral irányítja a vármegyei zsidók gettózását és deportálását.

Tölgyesy Győző

Ki kicsoda

Tölgyesy Győző (1890. szeptember 19.–Ottawa, 1954. február 4.) csendőr vezérőrnagy, 1940. november 23-tól a kassai VIII. csendőrkerület parancsnoka. A kárpátaljai deportálások egyik szervezője. Baky László állítólagos puccsa idején (1944. július 3–6.) csendőreivel a budapesti zsidók deportálására készül, majd Horthy Miklós parancsának fegyelmezetten engedelmeskedve elvonul a főváros környékéről. A II. világháború után Nyugatra szökik.

Tombor Jenő

Ki kicsoda

Tombor Jenő (Nyitra, 1880. március 3.–Bp., 1946. július 25.) hivatásos katonatiszt, a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg hadműveleti csoportfőnöke. 1920-tól nyugállományban. 1930-ban egyetlen napra reaktiválják, Horthy Miklós ezredessé lépteti elő. Bajcsy-Zsilinszky Endre baráti köréhez tartozik, a II. világháború idején a Magyar Nemzet című napilap katonai szakírója. 1945. július 1-jétől nyugállományú altábornagy, az őszi parlamenti választásokon

Tomcsányi Vilmos Pál

Ki kicsoda

Tomcsányi Vilmos Pál, dr. 1944-ben a Kárpátaljai Terület Kormányzói Biztosa, hadműveleti területi kormánybiztos.

Török Sándor

Ki kicsoda

Török Sándor (Homoróddaróc, 1904. február 25.–Bp., 1985. április 30.) író, újságíró, több mint húsz regény, ifjúsági regény szerzője. 1944-ben a magyar hatóságok által kinevezett Zsidó Tanácsban a konvertita zsidók képviselője, a Keresztény Zsidók Szövetségének vezetője. 1944 júniusában özvegy Horthy Istvánnén keresztül eljuttatja Horty Miklós kormányzóhoz az Auschwitz-jegyzőkönyv egy példányát.

Tory (Golub), Avraham

Ki kicsoda

Tory (Golub), Avraham (Lazdijai, Litvánia, 1909–?) cionista, 1928-tól Kovnóban jogot tanul, az 1930-as években a Hanoar Hacioni nevű cionista ifjúsági szervezet elnökhelyettese. 1941 és 1944 között a kovnói Zsidó Tanács helyettes titkára. Háborús naplója értékes történelmi forrás. 1947-ben Izraelben telepedik le, 1952-ben ügyvédi irodát nyit Tel-Avivban.