Az Enciklopédia rovatban a holokauszt európai és magyarországi történetéhez kapcsolódó legfontosabb fogalmak, személyek és helyszínek rövid ismertetője olvasható valamint elérhető a magyarországi zsidóság történetével, elsősorban a magyar holokauszttal kapcsolatos korabeli jogszabályok teljes szövege. Az itt található tartalmakat és hivatkozásokat folyamatosan frissítjük, bővítjük.
Ki kicsoda
Kuhl Lajos, dr. (Pozsony, 1891. augusztus 29.–?) diplomata, 1935 és 1937 között az ankarai követségen dolgozik, 1941. március 25-től a világháború végéig pozsonyi magyar követ.
Fogalom
A Magyarországra érkező idegen állampolgárságú, hontalannak minősített személyeket ellenőrző, 1930-ban létrehozott állami hivatal. 1941 nyarán a KEOKH egyik kezdeményezője és végrehajtója volt közel 18 000 menekült és magyar állampolgárságú zsidó megszállt szovjet területre (Kamenyec-Podolszkijba) történő deportálásának, ahol a németek és ukrán cinkosaik többségüket 1941. augusztus 27–28-án legyilkolták.
Ki kicsoda
Kun András (Nyírbátor, 1911. november 8.–Bp., 1945. szeptember 19.) „Kun páter”, minorita szerzetes, rendjéből 1943-ban kilép, majd a nyilas hatalomátvétel után a Belügyminisztérium propagandaosztályának munkatársa, tömeggyilkos. 1945 tavaszán elfogják, népbíróság elé állítják, halálra ítélik, az ítélethirdetés után két órával kivégzik.
Ki kicsoda
Kunder Antal (Nagykároly, 1900. január 17.–Rio de Janeiro, Brazília, 1968. december 4.) gépészmérnök, politikus, 1935-től a külkereskedelmi hivatal kormánybiztosa, 1936–1938 között elnöke. 1939-től országgyűlési képviselő, 1938 szeptemberétől 1939 októberéig, majd 1944. március 22-től 1944. augusztus 7-ig kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter. A népbíróság életfogytiglani kényszermunkára ítéli, 1956-ban kiszabadul.
Ki kicsoda
Kvaternik, Slavko (1878–1947) tábornok, usztasa politikus. Az I. világháború idején a zágrábi 25. honvéd gyalogezred őrnagya. Ante Pavelić híve, követi vezérét az olaszországi emigrációba. 1941. április 6-án visszatér Zágrábba, a horvát állam honvédelmi minisztere; 1943-ban összevész Pavelić-tyel, Szlovákiába menekül. 1945 után kiadják Jugoszláviának, halálra ítélik, kivégzik.