Enciklopédia

Az Enciklopédia rovatban a holokauszt európai és magyarországi történetéhez kapcsolódó legfontosabb fogalmak, személyek és helyszínek rövid ismertetője olvasható valamint elérhető a magyarországi zsidóság történetével, elsősorban a magyar holokauszttal kapcsolatos korabeli jogszabályok teljes szövege. Az itt található tartalmakat és hivatkozásokat folyamatosan frissítjük, bővítjük.

Kornfeld Móric

Ki kicsoda

Kornfeld Móric, báró (Bp., 1882. december 30.–?1967. november 5.) nagyiparos, bankár, politikus, Kornfeld Zsigmond fia. Pályája kezdetén a Ganz Danubius Gyár igazgatója, majd vezérigazgatója. Később a csepeli Weiss Manfréd Művek egyik igazgatója. 1927-től 1944-ig a Felsőház tagja. A német megszállás után a Gestapo elfogja és Németországba szállítja. A Weiss Manfréd családdal kötött megegyezés alapján családtagjaival

Kovács Alajos

Ki kicsoda

Kovács Alajos (Dolányi) (Gyöngyöspüspöki, 1877. január 6. – Budapest, 1963. április 14.) statisztikus, demográfus, 1898-tól a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa. Részt vett az 1900-as és az 1910-es népszámlálások lebonyolításában, az anyag kiadásában, szerkesztésében, elemzésében. A választójogi reformok statisztikai előkészítője, tanácsadója. 1920-tól az MTA levelező tagja, 1929-től 1936-ig KSH elnöke. Politikailag célzatos, manipulált statisztikai összeállításai, köztük

Kovács Sándor

Ki kicsoda

Kovács Sándor (Kecskemét, 1893. június 11.–Bp., 1972. december 24.) 1944-től haláláig szombathelyi római katolikus püspök, a Felsőház tagja (1944–1945).

Kovarcz Emil

Ki kicsoda

Kovarcz Emil (Felsőireg, 1899. február 4.–Bp., 1946. május 2.) nyugállományú őrnagy. 1920. február 17-én az Ostenburg-különítmény tagjaként részt vesz Somogyi Béla és Bacsó Béla, a Népszava című lap munkatársai meggyilkolásában. 1938-tól 1941-ig a Nyilaskeresztes Párt szervezésvezetője, országgyűlési képviselő (I. Budai választókerület). 1939. február 3-án állítólag egyik szervezője annak a merényletnek, amelynek során a Dohány utcai

Kozma Miklós

Ki kicsoda

Kozma Miklós (Nagyvárad, 1884. szeptember 5.–Bp., 1941. december 7.) hivatásos katonatiszt, majd politikus, 1920-tól 1935-ig, majd 1937-től az MTI és egyben a Magyar Rádió elnöke, 1935 és 1937 között belügyminiszter, 1940 novemberétől haláláig a Kárpátaljai Terület kormányzói biztosa.

Krausz Miklós

Ki kicsoda

Krausz Miklós (Miskolc, 1908–Jeruzsálem, 1956) cionista ellenálló, a budapesti Palesztina Hivatal végrehajtó titkára, az „alija” egyik szervezője. Sikerül jó kapcsolatokat kiépítenie a magyar hatóságokkal, elsősorban a KEOKH illetékeseivel és a budapesti brit konzulátus tisztviselőivel. A brit diplomaták távozása után a brit érdekek védelmével megbízott svájci követséggel alakít ki kapcsolatot. Együttműködik a világháború idején Magyarországra menekült

Kremer, Johannes Paul

Ki kicsoda

Kremer, Johannes Paul, dr. (1884–?) orvos, 1914-ben doktorált, 1927-től a Münsteri Egyetem Anatómiai Intézetének vezetője, 1932-től az NSDAP tagja, 1941 júniusában SS-Hauptscharführer, novembertől Untersturmführer. 1942. augusztus 29-től november 18-ig Auschwitzban tanulmányozza az éhezés hatását az emberi szervezetre. 1943 februárjában SS-Obersturmführer. 1945 augusztusában a brit hatóságok letartóztatják, naplóját is megtalálják; kiadják Lengyelországnak, Krakkóban 1947 decemberében halálra

Kristályéjszaka (Kristallnacht)

Fogalom

1938. november 9–10-én Németországban lezajlott országos pogrom, amelynek során zsinagógák százait gyújtották fel, zsidók tulajdonában lévő üzletek kirakatait törték be és rabolták ki. A pogromot Joseph Goebbels propagandaminiszter és Reinhard Heydrich SS-vezető szervezte, Hitler jóváhagyásával.

Krumey, Hermann Alois

Ki kicsoda

Krumey, Hermann Alois (Mährisch Schöberg, 1905. április 18.–Erfstadt, 1981. november 27.) SS-Obersturmbannführer, 1940 elejétől 1944 márciusáig a Sicherheitspolizei (SIPO) tagja Łódżban. 1940–1941 folyamán a bukovinai, galíciai és volhíniai népi németek be-, a Lengyel Főkormányzóság területén élő lengyelek és zsidók tömegeinek pedig kitelepítését irányítja. Jelentős szerepet játszik a lidicei tömegmészárlásban (1942). 1944. március 19-én Adolf Eichmann

Kube, Wilhelm

Ki kicsoda

Kube, Wilhelm (Glogau, 1887. november 13.–Minszk, 1943. szeptember 22. ) újságíró, antiszemita, völkisch csoportok tagja, egyetemistaként történelmet, politikatudományt, teológiát hallgat; 1928-tól a porosz parlamentben az NSDAP-frakció vezetője. 1936-ban kiderül, hogy névtelen levélben azzal vádolta Martin Bormann apósát, hogy félzsidó nőt vett feleségül; ellenfelei visszavonulásra kényszerítik. A Szovjetunió elleni támadás után reaktiválják, 1941-ben Belorusszia Reichskommissarja. Bár